Krishnamurti

Hogy tudatára ébredjünk bárminek, ami nem az ismert dolgok kivetülése, a megértés által le kell számolnunk e dolgokkal. De vajon miért ragaszkodik elménk mindig az ismert dolgokhoz?
Azért, mert folyton a biztonságra és bizonyosságra törekszik, nem igaz? Az elme lényegét az idő, az ismert dolgok képezik, és vajon hogyan tapasztalhatná meg az időtlent az az elme, amelynek alapját maga a múlt képezi? Elgondolhatja, szavakba öntheti vagy lefestheti ugyan az ismeretlent, de ez abszurd dolog.
Az ismeretlen csak akkor születik életre, ha megértjük, feloldjuk és elvetjük az ismert dolgokat. Ez azonban roppant nehéz, mivel abban a pillanatban, ahogy megtapasztalunk valamit, az elme lefordítja az adott tapasztalást az ismert dolgok nyelvére, ezáltal múlttá fokozva le az élményt. Nem tudom, vajon észrevettétek-e már, hogy minden tapasztalást azonnal értelmezünk, névvel látunk el, lajstromba foglalunk, és feljegyzünk. Azaz a tudás az ismert dolgok folyamata, és az ilyen tudás, az ilyen tanulás valóban akadályt jelent számunkra.
Amikor azt állítom, hogy a tanulás, tudás akadályt jelent számunkra, nem a technikai tudásról (például az autóvezetésről, vagy gépek kezeléséről), és nem is az efféle tudással járó hatékonyságról beszélek.
Teljesen másra gondolok ilyenkor: a kreatív boldogság azon érzésére, amelyre semmiféle tudás, semmiféle tanulás által nem tehetünk szert. A szó legigazabb értelmében vett kreativitás azt jelenti, hogy minden pillanatban magunk mögött hagyjuk a múltat, mert a múlt folyamatosan beárnyékolja a jelent.