Csányi Vilmos – Az emberi viselkedés 2

Valódi imitációra valószínűleg csak az ember képes és a képesség már a meg- születés utáni első percekben kimutatható. Akik az imitáció előfordulását az állatoknál tanulmányozzák, mindig igyekeznek valamilyen, az állat számára hasznos dolognak az eltanulását, lemásolását kimutatni, legalábbis eddig ez volt a helyzet. Ilyen esetekben azonban az állatok nem arra figyelnek, hogy társuk pontosan hogyan oldotta meg a problémát, hanem arra, hogy ott valami megszerezhető, és valaki már megoldotta a problémát, érdemes tehát nekik is próbálkozniuk, vagyis nem imitációval, hanem úgynevezett emulációval oldják meg a feladatot.

Az emuláció csupán felkeltett érdeklődés valami iránt, ami esetleg jutalomhoz vezet, de mindenkinek magának kell kitalálnia, hogyan.

Az igazi imitációnál nem szükséges a jutalom. Itt arról van szó, hogy egy ember vagy gyerek pontosan olyan kíván lenni, mint a másik, és egyáltalán nem tudatosan. Az imitációs készség éppen abban nyilvánul meg, hogy társaink viselkedését, beszédét, hanghordozását, nyelvi, stiláris fordulatait, öltözetét, szokásait figyelve, minden külön elhatározás nélkül, hasonlóan kezdünk viselkedni, beszélni, öltözködni magunk is. Ez a fajta viselkedésszabályozás, jelentős összehangoló mechanizmus fellelhető minden, egymással szorosan együtt élő csoportban, kultúrában.