C. Molnár Emma-A nő ezer arca

Az ember, így a nő is, egyre inkább a saját döntése hatályába kívánja vonni életének azt a részét, hogy kit szeret, kit választ, kivel akar élni, kivel kíván családot alapítani. Ez így van rendjén. Az viszont tény, hogy a szeretet, a szerelem döntően érzés, érzelem. Érzés és nem döntés. A mi kultúránk „érzet”, érzés és szerelemigenlő –mondhatnánk önmegvalósítást igenlő- világában egyre jobban háttérbe szorul, hogy a tartós kapcsolat, a házasság vagy az élettartási kapcsolat csak részben szerelem, másrészt, sőt nagyobbrészt folyamatos döntés. Döntés magunkról, a másikról, az életünkről. Dönteni sem könnyű. Viszont avval, hogy a magánélet világában is, döntéseink következményeivel is meg kell(ene) birkózni, szinte alig számolunk.

Megváltozott a gondolatvilág, csak jót, a „tökéletest” igeneljük, a problémák elől, ha tehetnénk elfutnánk. Ha nincs mentális modell a fejünkben a tényleges kapcsolatról, még többet és többször hibázhatunk, hiába int rá a marxi vagy a hétköznapi bölcselet: „Semmi nincs a gyakorlatban, ami nem volt előbb a fejekben.” A fejekben viszont ott lapul az örök szerelem vágya, gondolata, azaz a döntések elkerülésének a vágya, a fátum igézetének keresése. Pedig lehet, hogy a „a házasságok a mennyben köttetnek, viszont a földön kell leélni”: Ez pedig a mindennapokban meghozott döntések sorozata. Mindez pedig csak úgy lehetséges, ha a szelférzet megvalósulásra törekvő dominanciája helyett a valóságra fókuszáló, gondolkodó-cselekvő, valódi érzelmeket megtapasztaló én érvényesülése vezeti életünket.