Apuleius A világról

A becsületes ember ugyanis, ha egyszer hibázott, a továbbiakban félve óvakodik ettől, a becstelen jellemű viszont annál bátrabban tetézi bűneit, és utóbb már minél többet vétkezik, annál leplezetlenebbül teszi. Hiszen a tisztesség olyan, akárcsak a ruha: minél több folt esik rajta, annál kevésbé vigyáznak rá.

Hiszen természettől fogva a szó az ártatlanság jele, a hallgatás pedig a bűné.

És talán csak az olyan arckép méltó dicséretre, amit művész keze alkotott, amit pedig a természet kínál az elvetendő? Pedig inkább csodálnunk kellene, hogy a tükör milyen gyorsan és milyen híven fest képet rólunk. Hiszen minden emberkéz alkotta képmás elkészítésére hosszadalmas munkát kell fordítani, mégsem eredményez olyan hasonlatosságot, mint a tükör, mert az anyagból hiányzik az életerő, a kőből a szín, a festményből a mélység és mindnyájukból a mozgás. A tükör viszont tökéletesen hű hasonmást mutat, és csodálatosan találó képet látunk benne, amely nemcsak hasonlít, hanem mozog is, és az ember legkisebb biccenését is követi. Egyúttal mindig azonos korú is azzal, aki betekint, és a zsenge gyermekévektől a végső öregségig az életkorok megannyi vonását magára ölti, a test minden változását követi, ugyanannak az arcnak megannyi, akár vidám, akár bánatos kifejezését is utánozza. Az agyagból formált, az ércből öntött, a kőbe vésett vagy viaszba égetett és festékkel felhordott vagy bármely más művészettel alkotott képmás viszont nem is olyan hosszú idő elteltével elveszti hasonlatosságát, és mint a holttest, egyetlen, mozdulatlan arculatot mutat. Így múlja felül a hű ábrázolás tekintetében a képzőművészeteket a tükör játszi művészete és mesteri visszfénye.

Nos, ilyenek az emberek, a földi tájak lakói: észben tökéletlenek, szóban legyőzhetetlenek, lélekben halhatatlanok, testben élhetetlenek, szellemük csapongó, érzékeny, testük durva, sérülékeny, erkölcseik különbözők, botlásaik megegyezők, merészségük hajthatatlan, reménységük törhetetlen, fáradságuk haszontalan, szerencséjük bizonytalan, egyenként halandók, nemükben örökkévalók, nemzedékről nemzedékre változók, röpül az idejük, bölcsességük cammog, fürge a haláluk, gyászmenet az életük.