Albert Camus-A pestis

   A rossz, mely a világon van, csaknem mindig a tudatlanságból ered, s a jóindulat, ha nem felvilágosult, ugyanannyi kárt okozhat, mint a gonoszság. Az emberek inkább jók, mint rosszak, s tulajdonképpen nem is ez itt a kérdés. Azonban nemigen ismerik –és ezt nevezzük erénynek avagy bűnnek- a legkétségbeejtőbb bűnt: a tudatlanságot, mely azt hiszi, mindent tud, s ezért feljogosítja magát arra, hogy öljön. A gyilkosnak vak a lelke, márpedig nincs igazi jóság és valódi szeretet a lehető legteljesebb tisztánlátás nélkül.

 … de azt is tudta, hogy nem nagy dolog valakit szeretni, vagy legalábbis, hogy semmilyen szeretet nem elég erős ahhoz, hogy kifejezhesse magát. Így hát anyja meg ő mindig némán szeretik majd egymást. És az anyja is meg fog halni –vagy ő-, anélkül, hogy életük folyamán közelebbről megvallhatnák gyengéd érzéseiket.

 … az öröm égési seb, mely nem ízlelhető

 … és tagadták végül, hogy mi voltunk az az elkábított nép, melynek egy része naponta egy kemence torkába zsúfolódott, és zsíros füstté párolgott, mialatt a másik része a tehetetlenség meg a félelem láncára verve várt a sorsára.

 Most már tudták, hogy ha van valami, amit mindig kívánni és néha elnyerni lehet, az nem más, mint az emberi szeretet.

 … arra gondolt, hogy jogos, ha az öröm néha megjutalmazza azokat, kik beérik az emberrel és az ember szegény, de félelmetes szerelmével.

 … elmondja azt, amit csapások idején tanul az ember, azt, hogy az emberekben több a csodálnivaló, mint a megvetnivaló.