Peter Lauster A szerelemről, a szeretetről

Kiragadott gondolatok a könyvből:

A szerelem elemi, a gondolkodás által nem előidézhető állapot.

Szexualitás létezhet szerelem nélkül, és kibontakozhat a szerelem szexualitás nélkül is.

Csak a szerelem teremtheti meg a feltételét annak, hogy a szexualitás elnyerje szépségét, tisztaságát és gazdagságát lelki örömökben.

Az orgazmus nem a szerelem célja, hanem a szexualitásé, és hogy a szerelem nem az orgazmusra irányul, hanem –a szexualitástól eltérően- összetettebb szerepet játszik.

Az úgynevezett szexuális függőség, ha egyáltalán létezik ilyen, valójában többnyire nem is szexuális függőség, hanem egyfajta kötődés a partner személyiségéhez és tekintélyéhez.

A szerelem, a szerelmes állapot nem valamely életkor privilégiuma.

A szerelem a pillanatokban bontakozik ki, és a pillanat magába foglalja az örökkévalóságot. A szerelem csak egyik pillanattól a másikig létezik, és minden pillanat más. A szerelem csak akkor tart örökké, ha két ember újra és újra találkozhat egymással, ha tudatosan, akarattal törekszenek kapcsolatuk örökkévalóságára, máris megadták szerelmüknek a halálos döfést.

A szerelem lelki folyamat, mely nem feltétlenül jár együtt a féltékenységgel. A fogyasztási javak birtoklása magától értetődő dolog, és az is, hogy ezt kivetítjük szerelmünk tárgyra… Aki boldog akar lenni a szerelemben, annak két dolgot kell száműznie gondolkodásából, először a félelmet, hogy nem szeretik eléggé, másodszor annak igényét, hogy birtokolni akarja szerelme tárgyát, mint holmi anyagi javat.

Nem létezik az egyetlen nagy szerelem, értelmetlen lenne keresni és még értelmetlenebb várni rá. Az olyan ember, aki valóban képes szeretni, akinek csak a szerelem számít, és aki a szerelemben megfelelő készséggel és nyitottsággal képes más ember felé fordulni, nem hűséges, legkevésbé nem egy életen át. Az az ember, aki képes szeretni, újra és újra szeretni tudja ugyanazt az embert, de nem érti, miért ne szabadna egyidejűleg még más embereket is szeretnie.

Végzetes tévedésnek esik áldozatul, aki eseményként, egyfajta mesebeli megváltásként vár a szerelemre. A szerelem nem a passzivitásban esik meg, mivel a szerelem aktivitás. És ha aktivitás, akkor cselekvés vagy magatartás, amely megtanulható.

… a szerelem, egészen egyszerűen kifejezve, odaadás. Akkor vagyunk a szeretet állapotában, ha odaadók vagyunk valakihez. A minden létező iránt tanúsított figyelem az alapja a szeretet képességének. Ez az odaadás a szerelem feltétele, nélküle nem születhet és bontakozhat ki semmiféle szerelem. Ha szeretünk, boldogok vagyunk, és minél inkább képes az ember arra, hogy szeressen mindent, ami az adott pillanatban körülveszi, annál boldogabb és elégedettebb. Az, aki figyelemmel és nyitottan fordul a világ és minden létező felé, a szeretet állapotában leledzik, és rendelkezik a szeretet azon lelki képességével, mely végül a két ember közötti szerelemhez vezet. E feltétel nélkül nem jöhet létre szerelem. Szeretni annyit tesz, mint figyelmet és odafordulást adni, nem figyelmet és odafordulást kapni. Ha kapunk az csupán következmény, mely bár szép és örömet ad (annak örömét, hogy szeretnek minket), de nem feltétel. Odaadást nyújtani fontosabb és jelentőségteljesebb, mint kapni. Ha adni tudunk, képesek vagyunk a szerelemre.

A szerelem a meditáció állapotában bontakozik ki, és nem a gondolkodás állapotában, amikor az értelem értékel, és számításokat végez. Hogy megszülethessék a szerelem, el kell hallgatnia az értelemnek, számításaival egyetemben.

Tévúton járunk mindaddig, amíg másokban akarjuk visszatükröztetni lényünket, és amíg mások tükörképében keressük önmagunkat.

Ha képesek vagyunk egy másikat szeretni anélkül, hogy utána megkérdeznénk, viszontszeretnek-e minket, ez az autonóm ember érett szerelme.

Ha nyitottan, félelem nélkül, teljességgel tudatosan és tisztán tudunk szeretni másokat, jól és egészségesnek érezzük magunkat –s nemcsak annak érezzük magunkat, de azok is vagyunk!

Csupán kevés gyermek nő fel szabadságban és tud valóban saját maga lenni anélkül, hogy tartania kellene a szeretet megvonásától. Csak kevés gyerek érzi, hogy teljesen elfogadták, és korlátlan bizalommal van környezete iránt.

Ha maradéktalanul megtalálják önmagukat, és el tudják fogadni önmagukat olyannak, amilyenek abban a pillanatban, akkor másokat is elfogadhatnak és szerethetnek.

A szerelemnek a vággyal való összekapcsolódása hibás kapcsolás, azt mutatja, hogy valami nincs rendjén lelki és szellemi állapotunkkal. A vágy mohó, görcsös kívánság, sóvárgás, az pedig lelki zavar. A vágy egoizmus, és nem szerelem. A szerelem meghagyja a másik függetlenségét.

A gondolkodás tudást halmoz fel, a logika régiójában mozog, tapasztalatot gyűjt, ott zajlik az információtárolás és ott van a szabályoknak a helye. Az érzelem ezzel szemben semmit sem gyűjt, hanem van, és pillanatról pillanatra újra kibontakozik. A lelkileg jó közérzet az érzelmek talaján jön létre, nem az értelem síkján.

A szerelmet nem lehet megkötözni, jön és eltűnik, kiteljesedik és elmúlik, kigyúl és kialszik.

A szerelem eltűnése nem jár feltétlenül együtt a csalódás élményével, jelenthet szabadságot, elfogulatlanságot, derűt és nyitottságot az új tapasztalatok iránt.

A szeretet és a szerelem egyedülállóan élő folyamat, maga a tökéletes elevenség. Ha akadályozzák, fegyelmezik, korlátozzák, a lélek és a szervezet védekezik ellene. A test betegségtünetekkel, a lélek pedig gyűlölettel válaszol. A szeretet a lelki evolúció pozitív ereje, a gyűlölet a szabadulást kereső erő.

A visszautasított szerelmes pszichés fájdalma a legerősebb lelki fájdalom, amit egyáltalán átélhetünk, olyannyira érzékenyen érint bennünket… A pillanatba vetett, reménykedés és elvárások nélküli bizalom teszi lehetővé a szerelmet és az átélést. Ez a létállapot boldogságot szerez. Ha szeretetemre nem várok viszonzást, ha semmit sem remélek, nem frusztrálhat a viszonzás elmaradása.