MolnárTamás A modern-kór

Kiragadott részletek:

A szeretet mindenképpen formálóerőt jelent és humanizál, ha autoritással párosul: a kettő együtt a család struktúrájának kötőanyaga.

Azt, amit a szenvedés, a nyomor és a kínzás se tudott kicsikarni az emberi fajból a történelem során, a mechanizáció és a mögötte álló elszegényített létfogalom elérte: a jelenlegi civilizáció robotokká süllyesztett bennünket, amelyek egyformán mozognak, mint a dróton rángatott bábuk.

De jól tudjuk, hogy mivel pótolták valójában a kimosott kötőanyagot, amelyik hagyományosan összekapcsolta az embereket: a televízióval, és általánosabban a kommunikációs iparral. Az embereket, ha lehet így mondani, egy óriási cirkuszba vagy egy gigantikus brodwayi musical előadásra zsúfolták össze, s amíg egymás számára láthatatlanul a készülék előtt ülnek, felcserélhető műsort kaptak, gépesített stílusban, mindig ugyanazzal az üzenettel, és arra bíztatták őket, hogy vásároljanak minél többet ugyanabból. Szükségtelen itt ismételni a mind számosabb rémtörténetet mindama rosszról, amelyet a televízió okoz, vulgáris kommercialitásáról, az erőszakról, amelyre késztetett, a gyermekektől ellopott értékes órákról, az életteli családi együttlétek hamisságba és banalitásba merüléssé züllesztéséről. Hallgassák meg a tízórás híreket, s megtudják, miféle „informált állampolgár”-rá is teszi önöket a televízió.

Miközben megengedett különböző megismerési eszközeink tanúságához folyamodni, ellenőrzés is van: maga a tapasztalat, amely folyamatosan jelzi ítéleteink közelítőleges természetét. Így, határaink tudatára ébredve, szakadatlanul távolságot tartunk minden abszolutista törekvéstől. (…) Az alanynak, aki nem tiszta szellem, hanem inkább aktív értelem, ahhoz kell igazodnia, ami van, hogy számot adjon a dolgok rendjéről; a tárgynak pedig, amely önmagában létezik, azt az alapot kell képeznie, ahonnan kiindulva értelmünk tájékoztat minket.

Most már tudom: nagyon fontos, hogy egy fiatal fiú valamely közösség, nyelvi csoport tagja legyen, kötődéseket jelentő szimbólumok és érzelmek együtteséhez tartozzék. A gondolat, ha szabad mondanom, az érzelmek, a próbatételek, a szenzibilitás és a lélek mozgásai által ölt testet. Lényeges, hogy létezésünk kezdetén egyetlen szellemi miliő alakítson minket; máskülönben a gondolat hontalanjaivá leszünk, saját identitás nélkül.

Mindezt előrebocsátva is látnunk kell, az amerikai globalizmus által képviselt veszélyt, amely az összes többi imperializmuséhoz hasonlítható azzal a különbséggel, hogy nem így nevezi magát. Az amerikai mentalitást olyan gondok foglalkoztatják, amelyeket horizontálisaknak nevezhetnénk, s amelyek látványossággá avatják a jelen pillanatot és hőseit, miközben banalizálják az emberi létállapot hiteles problémáit, s vulgáris leegyszerűsítésekkel közelítik meg azt, ami titokzatos az Emberben. Ha ez nem modell az emberiség számára, akkor is elemezni kell a szerkezetét. A szovjetológusok megtették ezt a kommunizmussal, amely csak egy a népekre ráerőszakolt ideológia volt, az amerikanológia feladata az kell legyen, hogy elemezze egy egész nép mentalitását, és történelmét is, amely teljesen különbözik a világ más nemzeteiétől.

A nemzetek meggyengítésével az internacionalisták haragjának szolgáltatják ki a nacionalistákat, de azzal a meggyőződéssel, hogy így a gonosz jobboldal „fészkeit” teszik ártalmatlanná, amelyekből a rasszizmus, az elitizmus és a háború ered. Ez teljesen ideologikus szemlélet. A baloldal ugyanolyan militáns és militarista, mint a jobboldal, kizárólagos uralomra vágyik; keresztesháborúkat („humanitárius beavatkozásokat”) szervez; kirekeszti azt, aki nem tetszik neki.

Nem az amerikai, orosz vagy európai globalizmusé a jövő, hanem a rögös úton járó nemzetállamé.

Jobboldali vagyok, mert azt hiszem, hogy a dolgoknak megvan a maguk lényege, s hogy értelmes Isten teremtette őket, aki se nem álcázott, se nem szerencsejátékos. Nyilvánvalóan ezerféle lehetőséget engednek meg a teremtett alapok, de a határok is megvannak, s Isten figyelmeztet minket, hogy ne hágjuk át ezeket (mint a paradicsomi tiltott gyümölcs esetében). A mi léptékünk szerinti emberi természet ezen alapok egyike. Mindig ugyanazon természethez térünk vissza, ama variációk ellenére, amelyek nyelvünkből, környezetünkből, pillanatnyi és helyi érdekekből, szenvedélyekből, hibákból és erényekből adódnak. Ugyanaz a jelenség figyelhető meg a közéletben, a politikában is. Az intézmények jelentik a társadalomban való élet alapját, a határok letéteményesét. Ellenállnak a változásoknak és a támadásoknak, néha kicsit engednek, hogy aztán visszatérjenek a stabilitáshoz. Következésképpen a politika nemcsak az elszigetelt egyénekre támaszkodik, hanem intézményekre, közérdekre, sőt a konfliktusokra is. Az intézmények kanalizálják az egyéni és kollektív érdekeket. Az emberek nem egyenlők. A többségnek gyakran szüksége van rá, hogy elvezessék a res publicához. E res publica folyamatos orientálásra szorul. Az egyének a tehetségüknek megfelelő helyre kell, hogy kerüljenek. Nem mindenki Beethoven, Leonardo vagy Szókratész. Az intézmények feladata, és már a családé is, az, hogy elvégezzék a szükséges válogatást, vagy, ha így jobban tetszik, létrehozzák a munkamegosztást. Az egész megkoronázásaként a res publicának szüksége van az eredetről és a rendeltetésről szóló mítoszra, a társadalmi kohéziót biztosító szimbólumokra, történelmi tudatra, sokféle hagyományra. Mindez bele van írva az emberi természetbe, a dolgok természetébe, a lét szerkezetébe. Semmiképpen nem a forradalmat kiprovokáló megszorításokról van szó, hanem egy az emberi létállapotnak megfelelő korlátozásról. Az embert így figyelmeztetik rá, hogy nem Isten, s nem is egyetemes lény. Szüksége van rá, hogy csoporthoz, közösséghez és a létezés koncentrikus köreihez tartozzék. Ma a család a legfenyegetettebb minden intézmény közül: egyfelől a terjedő erkölcstelenségtől és engedékenységtől; másfelől a biotechnológusoktól és ideológiai szövetségeseiktől, akik a leggroteszkebb formulákat találják ki, hogy „átstrukturálják a családot” (monoparentizmus, béranyaság, génmanipuláció, homoszexuálisok együttélése).
Ha a fenti megjegyzéseim miatt jobboldalinak neveznek e szó pejoratív értelmében, annál rosszabb, vagy inkább annál jobb.