Üljön be csoda-autómba!
Aktív-analitikus pszichoterapeutává válni hosszú képzés után lehet. Orvostudományi Egyetem 6 éve után először szakorvosi képesítést kell szerezni. Ehhez általában további 4-5 évre és előírt feltételek teljesítésére van szükség. Erre építhető a pszichoterápiás szakvizsga, újabb 3 év képzést követően. Az én esetemben viselkedés és kognitív terápiából.
Csak ezután kezdhető meg a módszerspecifikus képzés: 6 féléves szemináriuma és e mellett 250 óra analízis. Majd, esetleírások és szakdolgozat elkészítését követően az egyéni munka megvédése után nyerhető el az
„aktív-analitikus pszichoterapeuta” cím.
Én 2006 óta vagyok ennek, büszke viselője.
Ennyi hosszú év alatt sok, analitikus terápiával kapcsolatos hasonlattal találkoztam és én is kitaláltam egyet, saját használatra. Most megosztom, íme:
Ha az aktív-analitikus megközelítésből a terápiás kapcsolatot egy kétszemélyes tanuló-autónak tekintem, akkor úgy látom, hogy mindketten, páciensem és én, beülünk, és egy megbeszélt irányba megyünk, amit az útitársam problematikája határoz meg.
A fejemben alakul az útiterv és nálam a kormány. Nálam a gáz és a fékpedál is, de abból, mint a tanulóautókban, van a páciens lábainál pótgáz és pótfék is. Ő is gyorsíthat és fékezhet. Az aktuális irány az én felelősségem. Az összhang kialakítása pedig, részemről a hivatás gyakorlásának a művészete.
További jellegzetességek:
– a páciens veszi a „benzint”, a gépkocsi üzemképességéért én felelek.
– én is javasolhatok kiszállást, esetleg taktikai okból is!
– ő is kiszállhat, ha akar…
– a hegymenetnél, ha visszaesik a sebességünk, türelmes maradok.
– ha túl kacskaringós az utunk, akkor, ha jónak látom, néhány kanyart átvágunk.
– mivel ez egy aktív-analitikus „csodaautó”, ha kell szárnyat ereszt, és váratlan sebességgel úttalan utak fölött is röpít.
– aztán, időnként beültetünk másokat is a kocsiba, a hátsó ülésre, akiket egy-egy szakaszra magunkkal viszünk. Ők a páciensem életében, fontos személyiségek. Ők személyesen vannak jelen. Persze nekem is vannak utasaim, de őket csak én látom, csak a róluk szóló tapasztalat fontos, kilétük itt nem érdekes.
– ha megszólal az „áttétele”, kritizálhatja az irányt, a sebességet stb.
– eljön az idő, amikor egy-egy szakaszra átadom a vezetést, és közösen kiértékeljük, hogy jól vette-e a kanyarokat?
– a végső célt, hogy megtanuljon egyedül, biztonságosan vezetni mindig szem előtt tartjuk.
– aztán próbautakat fut egyedül, beszámol a tapasztalatairól. Nem sokkal ezután kiszállok a kocsiból, és jó élet-utat kívánok.
